ugye emlékszel az udvarra, a fákra, az ebédet hozó Barkasra, a konyhás néni szigorára? talán nem felejtetted a napközit, a ma már régimódinak számító de legfőképpen ismeretlen játékokat, az ugróiskolát, a kártyanaptárat, a kidobóst, és lehet te is kiáltottad, hogy "adj király katonát".
tegnap volt, de maximum tegnap előtt. ebben biztos vagyok, és elszámoltuk, félreolvastuk a naptárat, vagy nem is tudom. hiszen ugyanúgy néztek ki, ugyanazok a gesztusok, a mozdulatok.
vagy a szemem csal, és mindössze ugyanannak akarom látni? csak összezavar, hogy ma is nagyrészt azokat a zenéket szeretem igazán, amiket akkor, vagy mikor hazamegyek, szinte ugyanaz a kép fogad a lakótelepen és az utcákon?
inkább nem is akarom megválaszolni.
mert felnőttünk, felnőttetek.
ahogy és amiket meséltetek, amiket én elmeséltem volna, de nem tettem, mind ezt bizonyítja.
felnőtt életek kis részletei, szomorúság, ki nem mondott gondok és aggódások, félelmek vagy éppen anyai mosoly, apai büszkeség, tapasztalat, áhított bölcsesség és Remény.
igen, a "fölnőttek nagyon furcsák"..
de ugye még mindig felismernénk az elefántot nyelt óriáskígyót?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.