"ember vagyok, így vagyok nevetséges"

- fáj és szomorú -

2009/11/03. - írta: bendeati

Télbe temeti a nyarat az ősz, a lombokra színeket fest, majd földre teperve ködös borongást borít a Világra. A túlélésre játszunk. Fáj, és szomorú, de nincs szebb a tervezett, időben jövő halálnál, és nincs szebb annál, hogy úgyis feltámadunk.

S mikor a jól ismert utakat járjuk, mindig találunk valami újat, mindig meglátunk valamit az avarban, s az sem baj, ha a betemetetlen gödrökbe lépünk. Fáj és szomorú, de ez a sorsunk.  Lépni, menni, elbukva keresni a győzelmet.

S majd elérünk a tóhoz, melynek kristálytiszta vizében arcképünk ragyog nyáron, de most szürkén, befagyva találjuk képmásunk: arcunk megnyúlva, ráncosan, hajunkon az ősz bánata. Fáj és szomorú, ahogy a nagykabátba burkoljuk fázós testünk, eltávolodunk, de mindig remélünk...

Te tartod bennem a lelket, mint Ady Léda-szerelme, úgy veszel körül, mint gyengét az erős, védelmezel, rajongsz és rajongok, őrzöm a nyarat ősszel és várom a tavaszt télen, légy nekem, kedvelj, szeress ahogy én téged, még ha néha fáj és sokszor szomorú, akkor is.

Címkék: személyes érzem
1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bendeati.blog.hu/api/trackback/id/tr361497137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tovatűnő 2009.11.12. 10:37:17

"sok ember él, ki érzéketlen, mint én, kinek szeméből mégis könny ered.
nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled."