"ember vagyok, így vagyok nevetséges"

- megint vége -

2013/06/17. - írta: bendeati

kronikus_faradtsag1.jpgkemény tíz hónap volt, minek tagadjam, bár kívülről ez nem mindig látszik, és mielőtt a társadalmi fanyalgók eleresztenék az ilyenkor szokásos "na, ezeknek most két hónapig milyen jó" mondatukat, hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy azért még nincs vége. van még teendő hetekig.

mozgalmas időszakon vagyunk túl, mi, ezen az oldalon, és a kis és a nagy "fölnőttek" is, ott a túloldalon. gyerek és felnőtt, ha tanuló, egyre megy, mind lusta vagy szorgalmas, mind bejár vagy mellé, mind gyakorol vagy éppen nem, és vagy elfogadja amit mond nekik az ember, vagy nem.. utóbbi gyakrabban előfordul.

a sok változás, az új feladatok megoldása(?), a hétköznapok szürkesége sokat kivett belőlem, és hogy előrébb jutottunk-e, azt nem tudom. tapasztaltabbak lettünk mindannyian, az biztos, de ki hogy dolgozza fel, vagyis mindenki megfelelő módon dolgozza-e fel, abban kételkedem.

és persze sokszor gondolok arra, hogy bizonyos történések nem véletlenek (ebben régóta hiszek), és míg egyesek élete átfordult a "silány"-ból a "gyönyör"-be, addig én az elmúlt évben is sok érdekes embert ismertem meg. persze amennyire egy ember érdekes lehet a magamfajtának.

szóval ha fárasztó is, ha sokszor valóban elegem is van belőle, azért nem panaszkodom. a kérdőjelek persze a fejem felett, mint mindig, de csak a lelki szegények nem gondolkodnak. minek is, hiszen az övék az a bizonyos ország, ahol még mindig arra a Paradicsomra emlékeznek ábrándos szemekkel, ahol a Tudás fájához nem szabad nyúlni.

kinek kell egy buta, tudatlan világ, ahol az alma a fán, és mi semmivel sem törődve fekszünk alatta? még jó, hogy Newton fejére esett egy szép napon.

akinek esetleg eddig nem esett a fejére semmi ilyesmi, kívánom, hogy a nyári pihenés alatt vagy után történjen meg vele, és az se keserítse el, hogy
"Tudásunk egy csepp, amit nem tudunk, az egy egész óceán."

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bendeati.blog.hu/api/trackback/id/tr315365853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Osváth Lehel 2013.06.17. 20:53:03

Szia! Senki nem irigyeli a pedagógusokat, főleg téged nem. Mindenki tudja, hogy éjt nappallá téve hajtasz. A lelki szegények egyben anyagi szegények is. Az Édenben eltöltött 70 év 14 db 5 éves egyetemnek felelt meg (gyakorlat is). Hogy ez elviselhető legyen, élet vizével locsolt nudista strandon kockásították a fejüket és a hasukat. Hogy a tanuláson kívül még mivel ütötték az időt, azt a fantáziádra bízom.

bendeati 2013.06.17. 21:15:35

De legalább már tudom, hogy az Úr miért pihent meg a hetedik napon, ahogy én is szeretek "láblógatni" vasárnap: mert ugye Ő tette az éjt nappallá... és ez bizony fárasztó cselekedet...

azt a strandot keresem, szép idill, amit leírtál... :)

Osváth Lehel 2013.06.18. 09:11:12

Minek keresed? Nemsokára itt lesz a Templom és név szerint szólítanak, de csak ezerből egyet. A többieknek marad a Balaton és a horvát-tengerparti nudi-strandok.