tudom azt, hogy hiányzik,
szívem halott és fázik,
eltemetve s kiégve,
elporladva. remélve
gyors és rövid napokat,
s feloldozó papokat,
hajnalt, reggelt, ami más,
derűs fényű feltámadást.
tudja ő hogy nem akarom
bevallani kínom s bajom,
fáj és éget minden nap,
nem gondoltam hogy elhagy
a remény és a félelem
járja át halott szívem,
tudod jól, hogy hiányzol,
ne kérdezz és ne vádolj.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.