Tegnap hívta fel a figyelmemet a FaceBook egy éppen egy éves (és ma már plusz egy napos) bejegyzésemre, melyben Téged várlak. És pár napja kérdezte egy ismerősöm, hogy miért nem írok ide gyakrabban. Az évfordulót a figyelmeztetés nélkül is észben tartom, hogy is felejthetném, hogy ma egy éve…

van abban valami báj, amikor az ember a barátnője esőkabátjában felhúzott csuklyával és téli kesztyűben, remegő lábbakkal indul az erkély irányába. de ne szaladjunk ennyire előre... történt ugyanis, hogy délután úgy gondoltam, hogy beengedem az ősz lassan már ritka kellemes…

Néhány jótanács, ha véletlenül, ne adj Isten, de ha mégis úgy adódna, arra adod a fejed, hogy az önmagát részben elveszítő, összeesett babzsák fotelodat otthon, saját kezűleg feltöltenéd: - ne lepődj meg, ha a kilós kiszerelésű polisztirol gyöngyökkel mászkálva…