Hazudik, aki azt állítja, nem szeret létezni. Az ember sajátja, hogy tudatával érti a létezést, csak az elmúlástól fél, hiszen nem tudja, milyen. Mindenki szeret élni, bolyongani, ragyogni, de félve összekuporodva szenvedni is. Mert mindig van kiért és van olyan, aki miatt. Ez táplálja a létezés genetikailag kódolt üzenetét. Élni valakiért és talán meghalni érte. Harcolni érte, még ha esetleg értelmetlen is. Várni, hogy megérkezzen, lebeszélni magunk róla, és újra felismerni, hogy igen, Ő az, akiért létezünk.
S hogy magunkra ismerünk benne és mindenben, amit vele, érte és ellene teszünk? Hát igen.. A nagyszakállú öregúr szelíden pillant le ránk, s ő tényleg tudja a titkot. Mi nem, mi fejtegetjük, keresünk, megbántunk, szeretünk, ölelünk, pofon vágunk mindent, ami a közelünkbe ér. Mindent és mindenkit, aki fontos nekünk.
Mert létezünk...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.