minden napom árnyékban élem,
létem s hazugságaim félem,
elárul,
a szélére lök minden könnycsepp.
mosolyod a fény,
mely felé mint hervadt növény
kúszik szívem, csapzottan, megállva,
elmélázva,
belefeledkezve
illatodba s szemedbe,
s talán hozol nekem még reggel meleg kiflit s kalácsot.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.