a kérdés mindössze az, hogy kell-e akkor is beszélnem, amikor nincs mit. az állapot persze furcsa, eltűntek a gondolatok, vagy elégedett vagyok, vagy egyszerűen csak annyit téptem már a szám eredménytelenül, hogy a kedvem ment el csupán. nem tudom, mi van.
mondanám, lenne mit, lenne kiről, lenne miért. s mégsem mondom. nem érzem, hogy mondanom kell. nem érzem, hogy meghallgatnak. nem érzem, hogy elismerik, megfogadják. nem érzem, hogy együtt gondolkodnának velem. nem érzem, hogy támogatnak, csak a támadás, a hátulról jövő aljas gondolatok, és így inkább lát, hall, de nem beszél...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.