nem csak a Hegy látta, ahogy öleltelek,
nem csak a Szél súgta nekem, azt hogy szeret.
nem csak a Tó símogatta arcom lágyan,
és nem csak a Fák fogták a kezem bátran.

annyi minden van bennem,
annyi elkeseredett düh és harag,
annyi kérdés, és mind bennem marad,
elcsitul, elcsitítod, nem érdekel
az alvilág, ahol térdepel
a sok bukott angyal.

lehet törnék, zúznék, romba döntenék mindent,
az arcokba vágnám,
tőrt a szívbe és kitárnám
összes haragom, gyűlöletem,
de ha velem vagy, nem tehetem.

valahogy múlni látszik,
valahogy elcsendesül a Harc,
majd visszatér néha,
ahogy a sok rejtőzködő Arc,
de a Hegy tövében,
Tó tükrében
gyöngyként ragyog a szemed,
és pár pillanatra békés leszek...