a gondolatlanság ami leterít,
vagy csak tán nem érdekel,
ahogy a Világ saját maga előtt,
önmagában sem bízva térdepel.
imára kulcsol,
szavakat mormol,
de nem mástól,
csak saját magától
várja az Igét, a jót, és a megnyugvást.
butaság, mondaná a kisgyerek,
aki minden percben azon remeg,
hogy a felnőttek miért ostobák?
Ne gondolj erre, Gyermekem,
hátra ne nézz, fuss tovább...
leszel te is nagy és felnőtt,
és maradsz közben te is apró,
kisfiú leszel a nagylánynak,
és antikrisztus minden másnak.
mert tényleg butaság magunk
fényében önnön lényünkben
melegedve várni a halált...
az már rég ránk talált,
meglesett, megörült nekünk,
a pillanatban, mikor megszületünk...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.