állsz az esőben a saját kis testreszabott felhőddel a fejed felett, és persze megint esik. Mit esik, szakad, ömlik, lezúdul... Jut azért a melletted állókra is, de nekik van esernyőjük. és irigyled őket. de csak az ernyő miatt.
és az jár a fejedben, hogy ez már mindennek a teteje, ám szépen lassan rádöbbensz, hogy nem a teteje az, hanem az alja. nagyon az alja, mondhatni a legalja. egy dal jár a fejedben. jár? ugyan.. zakatol. nem hagy élni.
"Hé, mivé lett az az igazgyöngy a szememben?
Hé, mivé lett az a nagy folyó a hitemben?
Hé, mivé lett az a Rolling Stone a kezemben?"
a saját "kis" esőd, meg csak ömlik a fejedre, vizes a hajad, a szemüvegeden nem látsz ki, folyik a víz az arcodon. a gondolat, hogy "na ugye én megmondtam", persze ott van az agyadban, igen, "én szóltam előre, hogy ez lesz", de soha senki nem hallgatott rád.
"Hova tűnt az ember?
Hova tűnt a szó?
Hova tűnt el minden,
ami jó, ami jó?
Hova tűnt az isten?
Hova tűnt az ég?
Hova tűnt el minden,
ami jó, ami szép?"
bár ne hidd azt, hogy kudarcot vallottál. főleg, hogy ez egy olyan harc, ami nem is a tiéd. nem vehetsz minden gondot a válladra. és ha a tiéd lenne, sem nyerhetnél. igaz, te megpróbáltad.
más talán elfutott volna.
"Eladó az isten,
Eladó az ég,
Eladó itt minden,
ami szép!"
eladtunk mindent. magunkat, a szülők a gyerekeket, a gyerekek a kiváncsiságot.
eladtuk a tegnapot, a jelent és a holnapot.
ki vette meg?
ezt úgyis tudod.
és ne reménykedj, nincs itt a vége.
(valaki vigye ki a szemetet)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.