megint elhanyagoltál, de lehet nem csak engem, magadat is. KILENC éve kezdtél hozzám beszélni, vagyis szócsőként használva, magadhoz és a Nagyvilághoz kiabáltál rajtam keresztül.
és most hol vagy? alig látlak. a jelszavadat is harmadikra találtad el.
ja, lefoglal a Minden. ami másoknak talán Semmi. vagy azt hiszed kevesebb a gondod? a gondolatod? miért csapod be magadat? mindig gondolkodtál, volt hogy büszke is voltál rá...
azt hiszed nem figyelnek rád? hogy nem érdekel senkit? vagy csak lusta vagy?
a Világot nem váltottad meg, képzelt forradalmad a múlté. de lehet éppen most csinálsz forradalmat. az elhallgatott dallal, ki nem mondott verssel a szívedben. a gondoskodással, az odafigyeléssel. a türelmetlen várakozással, a szigorral, megjátszott haraggal, csipkelődéssel.
igen, a csodákat a hétköznapokban kell keresni, és az ünnepnapokon éltetni. mit keresni, megvalósítani!
az iskolában, otthon, a saját gyerekekben, akiknek a szemében ott vagy. és bármi is lesz ezután, maradsz is...
"Maradok félve és megalkudva
Maradok tisztelettel, lehajolva
Itt ragadt életek - aki csak mehetett
Lefarcolt már, ugrott a fél telek."
bár kilenc év alatt nem sok változott:
"ne makacskodj, forogj együtt a Földdel, mit tehetnél,
bár ha egy Igaz jönne közénk, mi újra megfeszítenénk..."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.