kicsit olyan ez a költészet napja, mint a munka ünnepe, amit szabadnappal ünneplünk....
verstelen...
nincs vers az emberek szívében, mert a vers fáj, a vers őszinte, fél, retteg, a vers törődik a verselővel és a versre vágyakozó emberekkel. de mi, emberek nem merjük félni az életet, rettegni a halált. felvértezzük magunkat mindenféle tövisekkel, nem vagyunk őszinték, nem törődünk sem magunkkal, sem a ránk vágyakozókkal.
verstelenek vagyunk, szép ruhában, álarcban, elfedve az őszinte meztelenséget, az esetlenséget. nem gondolunk Flórára, Mártára, Reményre és Lillára, de mégis bolyongunk a pályaudvaron, szívjuk a széngázt, bámuljuk a gőzt, a párát, a homályos messzeséget.
vagyis mégis Veled vagyunk, Attila... maradj meg nekünk, versteleneknek...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.