Leragad a szemem. Este van.
Ma ketten kérdezték ugyanazt. Vagyis ha más nem, két emberkében felébresztett valamit a múltkori "füveskönyves" gondolatsor. Lehet többekben is, csak nem merték megkérdezni. Vagy egyetértenek a tömeggel, vagy ők maguk a tömeg és nem vesznek tudomást a világról. A kérdés a nélkülözhetetlenségre vonatkozott, vagyis szerintük nem pótolható az, akit megszeretünk.. Ebben igazuk van talán. Lehet nem is kell pótolni. Lehet nem kéne elveszíteni.
Őrizni a szemed, a gondolatod, megbecsülni, elfogadni. Úgy beszélek, mint egy békeharcos :D Akár a bálnákért is küzdhetnék az óceán partján. Lehet többre is mennék, mint így. Lehet mégsem.
Tudjátok, Ti páran, akik olvastok engem néha, nemrég azon gondolkodtam, ha majd nem leszek tanár, mit fogok csinálni. És akármit is képzeltem el, mindig az volt a legnagyobb kérdés bennem, hogy tudok-e használni majd a Világnak? Esetleg ártani.. Ez utóbbi nem komoly szándék persze.. :D Igaz nagyképű vagyok, mert egy icike-picike pont ebben a nagy felfordulásban mit tehet? Talán észre sem venné a Világ, ha mással foglalkoznék, és biztos vagyok benne, hogy 20 év múlva ugyanaz történne akár tanítok addig, akár nem. Ez persze nem jó hír a lelkemnek. Mert jó lenne hozzátenni valamit, jó lenne, ha lenne majd valaki, aki akkor, mielőtt megnyomja a gombot, eszébe jut, hogy nem ezt tanulta! Mást hallott, más kell tennie, másként kell megoldania az egyenletet, az emberek fontosak, a gondolatok, az elvek. Hogy kitől tanulta, már mellékes, de megtanulta.
És nem nyomja meg a gombot.
Ti pedig "Tegyetek el befőttet, lesz még a Világ jövőre"
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.