korosodom,
Krisztus kora kopogtat ajtómon
ablakomon a szomorú eső zörget.

múlik minden, de valahová csak visz az út.

korosodom,
nem kísért már a titkos szenvedély,
az új, a veszély.
mert tele a szívem Veled
ifjú ragyogásod elvarázsolt.

csak te vagy,
csak téged tudnálak tenyeremen hordani,
csak téged tudnálak megtartani.

úgy szeretlek, ahogy ember szerethet.

korosodom,
csak a halállal nem békülök.

fáj az elmúlás, fájnak a dolgaink,
amik szétszaggatják az együtt töltött perceket.
fájnak és égetnek,
de legjobban az Élettől félek,
ahogy a halandó retteg az elmúlástól.