van abban valami sorsszerű, hogy éppen ma reggel ébredtem arra, hogy a telefonom kijelzője bemondta az unalmast. pedig csak kis mechanikai hatás érte este és az is véletlenül, mindenesetre egy érintőképernyős telefonnál ez mintha komoly problémának tűnne. Félő, hogy meg sem javul magától, és persze így se küldeni, se fogadni, se semmi.
elzárva a semmi szigetén...
és van abban valami sorsszerű, hogy mindez azután történt, hogy lehalkítottam, nem mintha bárki hívott volna hajnali kettőkor, amikor anno harmincnégy évvel ezelőtt megláttam a ...
HOPPÁ! azt akartam írni, hogy megláttam a Holdat, de ez is érdekes, ugyanis akkor éppen az újholdra készülődött a Világ, maximum egy vékonyka sáv látszott belőle, vagy tán az sem... szóval nem láthattam nagyon a Holdat, hát akkor mi hívott életre?
a fénytelen Világ ölelése...
lényeg, hogy a telefonom most néma, használhatatlan, azt sem hallom meg, ha hívsz, maximum az utolsót tudom visszahívni, olyan ez mint egy verem adatszerkezet, amibe pakol az ember, de mindig csak az utolsóhoz fér hozzá...
"Már elrebbent a férfias szemérem
nyoma orcámról, és csak sáppadok.
Dolgaim is úgy hallgatják személyem,
mint bolond tanárt az üres padok."
(J.A)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.