Öt éve és pár napja gyűjtöm ide a gondolataimat. Néha haszontalanul, értelmetlenül, de soha sem céltalanul. És remélem nem mondható, hogy mindig értelem nélküli lenne.. 
Öt év... Mennyi minden történt velem, Veled, Veletek. Mennyi hideget és meleget zúdítottak a nyakamba, hányan állítottak már meg egy pillanatra, hogy "Te ilyet is tudsz?".

És mennyi mindent gondoltam abban az időben, mikor elkezdtem...
Mennyi mindent másként látok, még ha nem is tagadhatom meg, ami eddig történt...

Voltam már bezárva egy kollégiumi szobába, egy kisvárosba. Megismertem "barátokat", akiknek addig volt fontos minden, amíg sínen volt a dolog, és mikor már akadozott a történet, eltűntek. Volt, aki a bajt csak hírből ismerte, amíg én nem tűntem fel a színen, és volt, aki engem is féltett, nem csak önmagát.

Ismerek azóta is hálás embereket, és olyanokat, akiknek én lehetek hálás. Mert közhely, de a bajban ismerszik meg a jóbarát, és érdekes lenne összeírni ide azokat, akik mindig kiálltak mellettem, semmit sem törődve az ellenoldallal. 

Ültem esténként a "toronyszobában", ismertem lányokat, nőket, bújtam a sötétben, jártam az árnyékos oldalon, és volt akinek a napsugara voltam. 
Álltam az ablakban, mint egy kisfiú, megmutattam, hol írom a verset, és kértem, hogy "Láss bennem mást".

Előre és hátra,  na meg félre is léptem, gyűlöltem, ha meglesnek, de adtam okot a nézelődésre. Nem hallgattam senkire, pedig munkám okán a bölcsnek nekem kellett volna lennem.

Csalódtam szerelemben, vagy amit annak hittem, sokat adtam, s mikor elfogyott, amit kaptam, hát kerestem másikat.

És talán kiszabadultam. Sokak szerint talán ez a rabság. Mindenesetre a "toronyszoba" most háromszor magasabban van, és tudom, milyen a reggeli Üllői út, érzem a lökdösődést a tömegben, látom a régi bérházakat, és nem csak a hírekben olvasom, hogy nem jár az 1-es villamos.
Olyan embereket ismertem meg, akiket kár lett volna kihagyni az életemből, olyan helyeket látok nap mint nap, ami sokaknak csak a hírekben létezik.

És szeretek hazajönni. Mert vár valaki.
És szeretek hazamenni, mert befogadtak.
És szeretek otthon lenni, mert tudom, hogy aggódsz értem, Anyukám... :)

Végignézegetve a "Blogot", korkép, kortünet, én vagyok. Néha meglepődöm, miket írtam, mikben hittem, és mennyi mindent hagytam a hátam mögött, és miket hoztam magammal.

És kéne valami frappáns befejezés. De az nincs. Folytatom...