Attila, tavaly újjászületésre bíztattál, és én bíztattam Attilát... nehéz időszak volt. az is, ez is. tavaly újjáéledt az ország, bár nem érezni minden ízében a tavaszt. ez egy ilyen ország, ilyen Magayrország... és ilyenek vagyunk mi is, emberek itt ebben a teknőben, a Kárpátok szorításában.
félünk, nem merünk, hallgatunk.
a te rettegésed van bennünk, Attila. a te örök szerelmed, a te örök rajongásod, a hányattatott sorsod, a lelked.. megszülettél ezen a napon, de rögtön meg is haltál. ahogy mindannyian a születésünk pillanatában.
Attila, még élned kellene, látnod mi van velünk, látnod, hogy mégis csak érdemes volt megszületned, látnod, hogy akarunk élni, remélni, gondolni...
látnod kellene, hogy verset akarunk írni egymás szívébe örökké...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.