miért ne hinném, hogy egy állat lakik bennem, tettem amit tettem, csak az ösztön hajt, valami átjár, ami vad és gonosz és kiszámíthatatlan, valami, ami elnyomja a szelídet.
miért ne hinném? változunk. minden nap, minden percben alászállunk és felfelé, az örök libikóka mozog alattunk.
és miért ne hinném, hogy angyal vagyok, a gondoskodó, a szelíd, a "jó", aki abban leli örömét, ha mosolyogni lát... hiszem, tudom...
telepedjen szíved, lelked, minden gondolatod, ölelésed, törődésed, illatod, érintésed a mérleghintára, és emelj fel, mint egy kisfiút, emelj, hogy soha ne szállhassak alá.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.