az ősz-elő naplemente fénye kihunyt,
ideje volt, mert zavaró a szemnek,
és a mai nap is jó lehetett egynek,
vagyis tudod, nem panaszkodom,
mondom...
nincsen rá okom.
kattog a sok gondolat a Nagykörúton,
fülledt a metrószag és visszahúzom
magam a biztonsági sávból...
egy vak ember botorkált, aggódtam érte,
ahogy a járdasziget szélét bemérte,
koldulnék én is szívesen,
árulnám nyomorom, ami az Életem,
de nem
ezt nem
és így nem,
hiszen nincsen rá okom.
hazaértem és a kezed fogom...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.