akár nyílt levelet is írhattam volna. oda, ahol gyűlölnek, ha szeretnek, irigyek, ha sikeres vagy, mogorvák, ha mosolyogsz, oda ahol szánalmasan félik a változást, ahol rosszabbakat akarnak létrehozni maguknál, mert nem szeretik, ha valaki jobb és okosabb.
ám csak nektek írtam, nektek, akikkel egyek voltunk három évig. remélem eljutott hozzátok. és nem csak fizikailag, papír a kézbe, hanem úgy is, ahogy szerettem volna: gondolatában, emberségében, igazában és úgy, hogy talán felismertek benne engem.
úgy állok itt most, ahogy majd egyszer ti is állni fogtok valakik előtt és várjátok, hogy felismerjenek, hogy rájöjjenek, kik vagytok. és azért állok itt, mert szeretném, ha megértenétek, hogy attól, mert nem akarunk tudomást venni valamiről, attól, mert szégyelljük, esetleg kivetettük magunkból, attól még bizony létezett, létezik és soha nem lehet szabadulni tőle. és nem is kell, nem is szabad.
hiszen a mi részünk volt, részben mi tettük azzá, amivé lett.
és mert letöröltük, kiradíroztuk, attól még ott van beégve örökre.
remélem, az utolsó napok, hetek erre még megtanítottak benneteket és mégiscsak többek, jobbak és okosabbak lesztek. én szeretném, és mindig is ezt szerettem volna.
"Álmodtam szebb világról
hol nincs határ
S tudtam, az igazság is
A földön jár, a földön jár"
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.