kemény tíz hónap volt, minek tagadjam, bár kívülről ez nem mindig látszik, és mielőtt a társadalmi fanyalgók eleresztenék az ilyenkor szokásos "na, ezeknek most két hónapig milyen jó" mondatukat, hadd nyugtassak meg mindenkit, hogy azért még nincs vége. van még teendő hetekig.

mozgalmas időszakon vagyunk túl, mi, ezen az oldalon, és a kis és a nagy "fölnőttek" is, ott a túloldalon. gyerek és felnőtt, ha tanuló, egyre megy, mind lusta vagy szorgalmas, mind bejár vagy mellé, mind gyakorol vagy éppen nem, és vagy elfogadja amit mond nekik az ember, vagy nem.. utóbbi gyakrabban előfordul.

a sok változás, az új feladatok megoldása(?), a hétköznapok szürkesége sokat kivett belőlem, és hogy előrébb jutottunk-e, azt nem tudom. tapasztaltabbak lettünk mindannyian, az biztos, de ki hogy dolgozza fel, vagyis mindenki megfelelő módon dolgozza-e fel, abban kételkedem.

és persze sokszor gondolok arra, hogy bizonyos történések nem véletlenek (ebben régóta hiszek), és míg egyesek élete átfordult a "silány"-ból a "gyönyör"-be, addig én az elmúlt évben is sok érdekes embert ismertem meg. persze amennyire egy ember érdekes lehet a magamfajtának.

szóval ha fárasztó is, ha sokszor valóban elegem is van belőle, azért nem panaszkodom. a kérdőjelek persze a fejem felett, mint mindig, de csak a lelki szegények nem gondolkodnak. minek is, hiszen az övék az a bizonyos ország, ahol még mindig arra a Paradicsomra emlékeznek ábrándos szemekkel, ahol a Tudás fájához nem szabad nyúlni.

kinek kell egy buta, tudatlan világ, ahol az alma a fán, és mi semmivel sem törődve fekszünk alatta? még jó, hogy Newton fejére esett egy szép napon.

akinek esetleg eddig nem esett a fejére semmi ilyesmi, kívánom, hogy a nyári pihenés alatt vagy után történjen meg vele, és az se keserítse el, hogy
"Tudásunk egy csepp, amit nem tudunk, az egy egész óceán."