Néhány napja azt olvastam egy könyvben, hogy az emberek, az élet az apróhirdetésekben olvasható, ott bújnak meg a sorokban a szenvedések, a félelmek, a bánatok (és teszem hozzá: a perverziók). Az apróhirdetésekből látszik, ki mit s merre, kívülről nézve nevetséges dolgokat cserélnek elképesztő lomokra, de ha kell nekik, hát próbálkozzanak. (Utóbbi mondatot csak hozzáfűztem az olvasottakhoz, valahogy még ide tartozik.)

Néhány éves csak az írás, de már akkor elavult volt talán, igaz tegyük hozzá, Erdélyország népéről szólt, ahol a Csaba királyfi várást felváltotta az elkeserítő mértékű elrománosodás, az apró falvakban tapasztalható elszegényedés és az elvándorlás. Lesz itt honfoglalás megint...(?)

Miért elavult? Mert a sok nyomor, szenvedés, perverzió, a lelki elsivárosodás, az örömök és a senkit sem érdeklő személyes boldogság itt van az interneten. Nézzétek csak végig az iwiw, myvip és egyéb ismerőseiteket és főleg azok ismerőseit. Elképesztő...
Nézzetek meg néhány olyan oldalt, ahol összegyűjtik, ki milyen képeket rak ki magáról. Pózolnak egymással, meztelenül, síneken, temetőben, vécében, emo-nak (sicc!) képzelik magukat, meg gazdagnak, szépnek, sexy-nek, és végtelenül szánalmasak. Ők és a fontosnak hitt életük, ha élet ez egyáltalán...

És persze itt vagyok én, a magam blogos perverziójával, a hajlamaimmal, melyekkel eléldegélek (L.A), és azt képzelem, hogy valaki olvas néha és átgondolja mindezt. Azt képzelem, hogy megyünk majd valamire, hogy tehetünk egymásért, magunkért.

Vagy pózoljak inkább én is valami mással?