Gábor szerint sokat idézek másokat, ez így nem blog, ez nem az igazi, miért is írom le mások gondolatait. Hogy igaza van-e, ezt most nem keresem, kifogásnak persze jó. S lehet igaza van, de ezzel sem jutok előbbre. Mint ahogy semmivel.

Mert Lovasi "barátomat" idézve (ő nem tudja, hogy a barátommá fogadtam, és tessék, Gábor egy újabb idézet) "ami érdekes meg van írva minden", hát akkor minek kínlódjak, a Világ megváltatlanul rohan a Vége felé.

Amúgy sokszor gondoltam, hogy én írok mindent, hogy csak az én gondolataim léteznek és valóra is válnak.

Hittem, hogy megírom a gyermekkorom, de a szüleim kötöttek gúzsba (azóta is hálás szívvel gondolok rájuk).
Hittem, hogy megírom az álmom és az Életcélom, de kiderült róla, hogy a Hivatásom is csak eszköz, a Cél homályba vész és én nem vagyok fontos a folyamatban.
Hittem, hogy olyat írok, amit senki más, felépítem, berendezem, de egy pillanatban haszontalannak tűnt és eldobtam.
Hittem a versben, a gondolatban, de a fióknak és Nektek írok, akik jó esetben vagytok húszan.
Hittem, hogy én írom a szerelmet, a hűséget, az örök vágyakozást, s most József Attila Flóráját kutatom a vagonok között bolyongva.

Vagyis? Akkor tényleg meg van írva minden? Vagy tudunk-e még pár eredeti bejegyzést írni életünk blogjába? Hát látod, Gábor, ez a nagy kérdés.. Majd egyszer talán megválaszolom...

Addig is csókoltatom Édesanyádat, remélem még olvas belőlem ő is ezután :D