Egy régi, sercegő bakelit sláger zúg a fejemben, a hangulata dorombol, a tarkómat cirógatja, és átjár teljesen. A sötét szobában csak a sóhaj hallatszik, kint a hóesés, a tavaszvárás elnapolt gondolat volt, amíg meg nem érkezett.
Az ágyon ül, a szeme csillog, mosolya kacér és hív, bátorít és elbizonytalanít egyszerre. A dal zúg a fejemben, a hangja kedvesen cseng, a hangsúly izgalmas, az este fényei játszanak az arcán, a tekintetében. Vártam, eljött, soha ne menjen tovább..
Maradjon itt, lélegezzen velem, legyen a dal, legyen a dorombolás, legyen az, aki, csak legyen...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.