Ma kell születni újjá, ma, amikor Te születtél, Attila, s mikor a borongós tavasz talán napsütésbe fordítja az országot. Ma kell szülessen a költészet, a szabadság, a szerelem, ma van a napja, hogy elmondjam, mennyire fontos nekem ez az egész mindenestül.
Nemrég még a pályaudvaron keseregtem, kerestem Flórád szerelmét, beszívtam minden gondolatod nyomasztó levegőjét, megértettem utad s haldoklásod, s ma a kezdetre, újjászületésre, örök szerelemre bíztatom azt, aki soha nem volt még ennyire közel hozzám, mint éppen most, pedig percről-percre kilóméterekkel távolodik.
Ő, aki a verset szüli bennem, az én Mártám, Flórám, aki nélkül nem múlik napom, akire nem tudok nem gondolni, akiért hagyom, hogy az Élet tehervonatként nehezedjen rám...
Attila, hát szüless újra, légy az életünk fontos pontja, ne hagyd, hogy neved kigúnyolják, szeresd anyádat, hisz' nap mint nap kékítőt old a fáradt kezeivel érted, hajtsd a szerelmet, a megbecsülést, a kudarcot kerüld s fáradhatatlan útitársunk légy.
Ma szülessen újjá az Élet, az Ország, a Vers és a Szerelem!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.