Életem fontos szakaszához értem, és meg kell osztanom olvasóimmal. Ilyen bejegyzésem még nem volt, jól figyeljen mindenki!

Sokáig esküdtem rá, elvarázsolt, ellazított, egyfajta életérzést adott, azt gondoltam ennél nem lehet jobb, mindent felülmúlt a lelkemben, és komolyan hittem, jobb mint bármi más.
Aztán jöttek a gondok, a meg nem értés, a karakterek átrajzolódtak, a rend nem mindig rend és a szép néha csúnya lett. Hiába a sok szép címke, a mámoros kiegészítők, az illatos gondolatok. Kipróbáltam mindent, kihasználtam minden lehetőséget, de érzem, nem mehet ez így tovább!

Lépnem kell, mert elég volt, mert megelégeltem a rókázást! Tünés Firefox, marad az Internet Explorer 8. Mert nekem nyolc :D

Néhány napja azt olvastam egy könyvben, hogy az emberek, az élet az apróhirdetésekben olvasható, ott bújnak meg a sorokban a szenvedések, a félelmek, a bánatok (és teszem hozzá: a perverziók). Az apróhirdetésekből látszik, ki mit s merre, kívülről nézve nevetséges dolgokat cserélnek elképesztő lomokra, de ha kell nekik, hát próbálkozzanak. (Utóbbi mondatot csak hozzáfűztem az olvasottakhoz, valahogy még ide tartozik.)

Néhány éves csak az írás, de már akkor elavult volt talán, igaz tegyük hozzá, Erdélyország népéről szólt, ahol a Csaba királyfi várást felváltotta az elkeserítő mértékű elrománosodás, az apró falvakban tapasztalható elszegényedés és az elvándorlás. Lesz itt honfoglalás megint...(?)

Miért elavult? Mert a sok nyomor, szenvedés, perverzió, a lelki elsivárosodás, az örömök és a senkit sem érdeklő személyes boldogság itt van az interneten. Nézzétek csak végig az iwiw, myvip és egyéb ismerőseiteket és főleg azok ismerőseit. Elképesztő...
Nézzetek meg néhány olyan oldalt, ahol összegyűjtik, ki milyen képeket rak ki magáról. Pózolnak egymással, meztelenül, síneken, temetőben, vécében, emo-nak (sicc!) képzelik magukat, meg gazdagnak, szépnek, sexy-nek, és végtelenül szánalmasak. Ők és a fontosnak hitt életük, ha élet ez egyáltalán...

És persze itt vagyok én, a magam blogos perverziójával, a hajlamaimmal, melyekkel eléldegélek (L.A), és azt képzelem, hogy valaki olvas néha és átgondolja mindezt. Azt képzelem, hogy megyünk majd valamire, hogy tehetünk egymásért, magunkért.

Vagy pózoljak inkább én is valami mással?
 

A madarak is másként szállnak innen fentről nézve. Furcsa ahogy ráfekszenek a levegőre. Olyan valószínűtlen. És a bácsiról is nehéz eldönteni, hogy azért tántorog, mert be van rúgva, vagy mert beteg.
Gyűlik az esti nép, fehérek és feketék, hozzák az erős kutyákat, mert a félelemhez az is kell... Az anyuka és az apuka cigarettáznak az erkélyen. Ne legyen büdös a lakás, gondolom, de a gyereket azért kihozzák, hadd szagolja. Icipici csecsemő az anyuka karján.
Kicsit felhős, nyomasztó a levegő.. eső nem lesz...
 

Csak bruttó 375 Ft, és több százezret nyerhet!

Látja a különbséget a két kép között? Ugye látja, hiszen még azt is elárulom, melyik pixelek különböznek. Órákon át hívhat, nem veszem fel, lerakom rögtön, vagy csak azt mondom: "Nem kapcsolta be a számítógép".

De sebaj, hívjon újra, fizessen vastag telefonszámlát, az a pár százezer, ha megnyeri, akkor bizony megéri... Nem hiszi? Próbálja ki! Én itt táncolok, mutogatom magam, nyomom a süket dumát, hülyeségeket beszélek, de főként hülyét csinálok magamból.. Nekem megéri, hiszen Ön hív, telefonál, csengeti a lóvét, reménykedik, mert mindenkinek jár a boldogság és a gazdagság, Ön is lehet celeb, aki Szicíliára jár nyaralni, vagy vehet valami szép ruhát...

Hogy hülyének nézzük-e? Hát... nézze el nekünk, kérem.. valamiből meg kell élni mindenkinek, nem?

"TV2 és RTL, nálunk senkit sem érdekel"

"és egy leszedált ország tapsolgat a szarnak,
boldogan élnek, amg csak meg nem halnak"

ÁMEN

kényszerű a napmosoly
nem gyógyít az árnyék
felhőtlenül boldog élet
Isten adta szándék:
élve halni reménységgel
nem megállni úton,
nem félni a jövő téltől,
sors pendül a húron.

ráncolja a szemöldökét
ide kényszerített minket,
reánk tekintett ő fentről,
és szánalommal intett:

"küzdhetsz, Ember, és csak bízzál
nem maradt már más neked.
én sem vagyok, elhagytalak,
erre tanítsd gyermeked..."

Az év 194. napján 11895 napos vagyok, időszámításunk "kezdetétől" nagyjából 733 ezer nap telt el, kicsit több a kerekítésnek és a szőkőnapoknak köszönhetően. (Tényleg, az 1. évvel kezdték a számítást, vagy valami informatikus-jelölt teológus odavágta a 0. évet? :D)
A tevém 1138 napja született, őt TÁRSbérletben nevelem és tanítom csuda dolgokra. Az autóm 3182 napja falja a kilómétereket és sorolhatnám a sokaknak semmit sem jelentő számokat, melyek csak azt bizonyítják, hogy kibírtuk eddig...

...de mi lesz holnap...?

Hozzáadunk mindegyikhez egyet? Igen.. ez jó megoldás... Egyéb ötlet?

Az elveszett gyerekeket kereste a hóviharban, és a Nagy Fehér Mamutban bízott, aki annak idején őt is megmentette. Kornéliusz, aki nem a kólaadagoló készülék, erre a fejéhez vágta, hogy a Nagy Fehrér Mamut "csak mese mint a holtig tartó barátság".

De a gyerekek előtt egyszer csak megjelent a megmentő. Kornéliusz a mamut tekintetében tévedett. Vajon a többivel mi lesz? Mert kezdek aggódni, hogy a szépségirálynők bikinis felvonulása kevés lesz a világbékéhez.

Ahogy a parton feküdtem, és elnéztem a furcsán billegő embereket, akik a beképzelt hiányosságaikat takargatják, csoszognak a papucsban és furcsaságokat beszélnek a társaiknak, arra gondoltam, milyen szép kép is ez, és lesz miről írok... Hallgattam magamban az önhatalmúlag felértékelt zenéket, néha lapoztam a könyvben, Rejtő Jenő, mert nyárra kell a kaland, és az utolsókat fújtam az olaj állagú naptejből.

Tényleg szép... Amolyan igazi nyári kép, mindenki erre vágyik, "mindegy, csak süssön a nap!" Tessék, itt van.. Néha a hátamra fordultam, csak azzal az a baj, h nehezen olvasok, oldalra fordulva meg nem az igazi... Mennyi bajom van :S Hihetetlen...

És mindez semmi. Képzeljétek, egy bizonyos Kristóf, egy valószínűtlenül sárga hajú, nem túl hetero srác(?) - amivel egyébként le kell szögeznem, semmi baj sincs, csak ne kerüljön a  hátam mögé - nem talál lakást Izraelben a barátjával... Ez szörnyűséges hír, az Interneten olvastam.. Olvassatok celeb híreket, csoda hogy ezek még élnek, annyi problémájuk van.. Valaki szerezzen már lakást Kristófnak!!! Kérem, és akkor nem minket boldogít.. Hiányozni fog...

De vissza a partra.. Erdélyi Tímea már nem mer monokinizni.. Öjjha! (Ez mostanába a kedvenc szavam) És ki ő?! Jaaaa... tudooom... Barátok közt.. valamikor régen. Miért is nem meri? Mert meglesték.. Videó is készült róla. Annyit nem ér, hogy belinkeljem, de megpróbálom átérezni a drámát.. Szörnyű lehet Tímeának...

És itt nincs vége, soha sincs vége, egyesek az éhséglázadás küszöbén, tizenéves tehetséges fiatalok a család anyagi helyzete miatt nem tudnak továbbtanulni, egyre többen a megélhetésért koldulnak, az Euro sehol, a közös Európa hörögve haldoklik, minden ígéret elfelejtve, de ez mind semmi ahhoz képest, amit a celebek éreznek.. Ki ad ezeknek enni?! Elzárni rögtön a pénzcsapot, agyhalál... Egyszer ránk fog rogyni az Ég. Higgyétek el...

Forró nyári délután volt, szikrázott a nap, csak a rohanó felhők ígértek csendben változást...

ha becsülném magam, felhagynék e Vággyal,
és kárpótolnám magam tízzel vagy százzal.
nem ülnék ablakodban mint egy virág,
melynek levelén a Remény férge rág,
és nem várnék arra, hogy néha meglocsolj,
hogy néha meglocsolj...

- 1995; 2007 -
 

"Vigyázok Attila-apára" - mondja, s nem is tudja, hogy nap mint nap ezt teszi, hiszen lehet kiszálltam volna néha, lehet abbahagytam volna, ha nem lenne, és ha van tartásom, ha küzdök, ha nem adom fel, hát érte és miatta is van..

S mellette van akinek színezem az arcát, aki alakít, akiről még gondoskodhatok, akinek a vállán sétálnak gondolataim, miközben számban szuszog az idő...

És ha öregek lesztek, és egyedül lesztek, majd gondoljatok rám sokat, mert Ti vigyáztatok engem.. s őrizzetek, ahogy én őrzöm a létetek...

"mondd meg milyen legyek mikor egy rajzfilmben élek együtt veled
és ott van a fejed felett a kérdõjeled.
neked is ott van a fejed a kérdőjeled,
a fejed felett van saját kérdőjeled.
van saját kérdőjeled"

- Hiperkarma -

És azért csak megkérdezik..
És csak-csak aggódnak...
És tudom, hogy velem vannak...
És tudom, hogy érdekli őket...
És velem háborognak...
És velem éreznek...

És tudom, hogy érdemes, hogy kell, menni kell, az útról nem letérni, egyenesen.. Magamért, értük, értetek.. Ugye értetek?

És ha akarom, ÉS-sel kezdem a mondataim.. mert azért mégis.. UGYE?!
 

"Leszek annyira könnyű...
Vagyok annyira szép..."

mert mit és hogyan és tegyem vagy ne tegyem..

"Hogyha hozzám beszélsz ne a cipőmet nézd hiszen annyira könnyű
Mennyire könnyű mondd?
Pont mint a falnak a fej:
Te bevered és várod hogy jöjjön de nem jön
Nem
Csak vérzik
Mért?
Mert kíváncsi vagy
Azt te honnan tudod?
Amire kíváncsi vagy...
Honnan?!
...Nem mondom el"

na, én sem mondom el.. vagy ha elmondom, nem hiszed, esetleg kétségbe vonod, vagy úgyis tudod, hát minek mondjam...

"Szeretni szeretni szeretni szeretni
Szeretni szerinted annyi csak hogy jössz
Szeretni szeretni szeretni szeretni
Szeretni szerinted annyi csak hogy jössz, látsz, mész és közben mondod
Végig mondod
Nekem ezt nem kell hogy mondd ebben biztos vagyok
Te is biztos lehetsz"

...és ennél többet nem is kell mondani...

- forrás: Hiperkarma: Mitévő -

Első gondolatom az volt, hogy megosztom a Világhálón kalandozó unatkozó értelmiséggel azokat a csúnya szavakat, amik éppen a fejemben voltak, hiszen mire való egy blog, ha nem a személyes gondolatok és érzések közlésére.. Aztán elvetettem a holtan született gondolatot, hiszen azért mégis csak van "jól neveltség" is a világon.

A második gondolatom, hogy leírom, miért is kergetik egymást fura szóösszetételek a fejemben, de még a végén valaki félreérti, magára veszi, vagy egyszerűen csak kiröhög, mondván van ennek az emberiségnek nagyobb gondja is, mint ami miatt ezek az össze nem illő tárgyak, testrészek és ideológiai, hitbéli micsodák keverednek egymással.

Harmadik gondolatom pedig az lesz, hogy akkor mi értelme ennek a blognak? Ha nem írhatom le a gondolataimat.. Jó-jó, tudom, gondoljak szép szavakra, gondoljak emberekre, akik megérkeznek időben és nem rontják el a napomat, gondoljak a felhőre, amin Ő ücsörög, gondoljak a zenére, harmóniára, a stresszmentes rózsaszín ködre.

De negyedikként el kell mondjam, hogy ez most nem megy. A tizenévesek ősközösségi szinten gyakorolják az elképzelt anarchiába vezető jogaikat, a magát felnőttnek tartó embertömeg pedig képtelen normálisan egymás mellett élni. Mindent elvár mindenki, de adni, azt semmit. Senkinek, semmikor, semmit. Semmit és megint semmit.

Ötödik nincs. Azt gondolja mindenki maga a fejecskéjében. Szóljon, ha talált valami érdekeset. Addig dulifulizom magamban :S

A fejedbe húzhatod a kalapod, gondolhatod, hogy senki nem ismer meg, amikor szeretnéd, hogy megismerjenek. És demonstrálhatod, hogy igen, ez Te vagy és lássa, igen lássa mindenki, mekkora az idill...

"a csendhez képest minden csak zaj,
helló, kis angyal, tudod van itt egy kis baj.."

ha van rajtad kalap, az a baj.. nincs? és kit érdekel?
a szerelem neked megy.. nem vagy józan..

Tavasztündér...

Nélküled bizony nem találtam volna oda, pedig nap mint nap haladok el e mező mellett, de Te kellettél ehhez a csodához is. A te szemed, a mindenben a jót látó szemüveged, a szíved, a kedves mosolygásod.
Mindig uralja valami a tájat, most a pipacs piros pillanatai ezek, a gyűrött szirmú tüneményé, ami tömegével nyílik a mezőkön. Korábban azt gondoltam, hogy valamiféle "rét celebje", vagyis olyasmi, ami szép távolról, közelről kicsit rongyos, és persze nem való semmire azon kívül, hogy nézegeti az ember, talán mosolyog rajta, esetleg várja a következő műsort a következő évben, hogy újra megcsodálhassa.
De a pipacs sok mindenre jó, levele festékanyaga régen bort színezett, sütemény, saláta, főzelék dicséri aromáját.
Ám a legfontosabb, hogy begázolva a pipacsmező közepére ölelni téged mindennél jobb, a mosolyod fényképe nálam, a piros az arcodon s körülötted, és az autósok csodálnak minket és a busz dudálhat is.. Az a pipacsmező a miénk örökre...

Ő ül itt velem, velem
hangja visszhangozza,
visszahozza
nevem,
kedvem,
s minden tettem
amit tettem
neki ajánlom...
mert ő nekem:
a rejtelem,
a rejtett
szavak újra
súgva-búgva
megidézik
ami szép itt
minden hangot
visszahoznak,
minden hangot
visszhangoznak...

ülsz az út mellett, találtál pár hangyát, tenyereddel csapkodod őket, nekik miért lenne jobb... az autók fényei barátságosan hívnak az út közepére, a vonal tereli a gondolataidat, lépegetsz, hajt előre a monoton lüktetés, gyere velem a Holdra, a csillagok alatt mászkálunk ketten a sötétben. véredben a sok öröm, de ki találta ki, hogy ez neked jó, azok a szavak elhangoztak, talán nem kellett volna egyiket sem...

mikor jó minden, rosszra fordul, hiszen megszoktuk, hogy nem lehet jó. a megszokás az úr, fáradt jobbágyai vagyunk. és az a furcsa, hogy élvezzük. várjuk és kívánjuk a rosszat, hogy megalázzanak, és mi is megtegyünk mindent, hogy jól odacsapjunk a másiknak...

a pad persze nem tudom, miért került oda.. amin ültem.. hiszen nincs ott semmi. ott nem érdemes pihenni, hiszen semmi sincs messze tőle. eddig nem érdemes menni, hiszen innen minden távol van. ez a pad csak úgy van, innen a fényeket nézi az ember, vagy éppen a sötétséget..

ülsz az út mellett, felveszed a hangod, mondasz pár mondatot, amit nem mersz kirakni a blogra, elképzeled, hogy elsodor egy autó, hallgatod a melankólikus zenét, és nem érted ezt az egészet... ülsz...

aztán hazafelé követed a középen futó vonalat, néha énekled a refrént a dalban, és biztos nagyon rosszul érzed magad, pedig te akartad, te követelted ki a Sorstól, s hiába is hibáztatod, hiába mondod, hogy zavar a csend és a zaj, a harang tizenegyet üt, és mindenki eszedbe jut, az a néhány aki szeret, aki szerelmének, apának, tesónak ,tanár úrnak, s nem utolsó sorban kisfiának szólít...

miattuk mész haza...

John és Paul tudták, érezték, a gombafejek elénekelték. Mert létezik a nehéz nap és az ő éjszakája. Amit nehéz túlélni, nehéz elviselni, mert minden szenved, és alig segít ezen valami. Ilyenkor kell a tölgyfahordóban érlelt centiliternyi zsibbadás, a forró fürdő gyertyafényben, a vörösbe öltöző harmatos borospohár, a gőz, a pára, a gyertya és az egyedüllét...

...csak te hiányzol innen nagyon...

Sörszagban fetreng az este és a fények halvány pislákolása feszíti remegő szívem ütemét.

Hallom ahogy lélegzik az éjjel, a mámor esti sóhaja járja át a tüdőm apró pihegéseit.

Látom a csillagok hunyorgó játékát és kezdem sejteni s félni a közelgő nyár gyors elmúlását.

Pedig semmi okom rá...

Ámen.